MINDEN HELYZETBEN VAN VÁLASZTÁSOD!



Milyenek a foglalkozások?

A találkozásaink célja egyfajta cselekvésre ösztönzés: azt vizsgáljuk, mit lehet tenni ott és akkor, ahol éppen vagy. Céljaidat a benned rejlő lehetőségeken keresztül tudod elérni. Mindig van eltérés a teljesítmény és a potenciál, azaz a lehetőség között. És bármennyire is jó valaki, mindig tudja jobban csinálni azt, amit csinál. Tudatosságod növelésével arányosan fejlődhetsz tovább.

Egyéni foglalkozások

Saját tapasztalataim alapján óriási a jelentősége annak, hogy van kihez fordulni, amikor nehézségekkel kerülünk szembe.

A támogató közeg, az erőforrások feltérképezése és mozgósítása, a felmerülő kérdések nézőpontváltást eredményezhetnek.

A találkozások során, illetve az egyes alkalmak között olyan felismerésekben lehet részed, amelyek nyomán elindulhatsz a saját, felelősen vállalt, számodra működő megoldás felé!

Alkalmanként igényeid szerint 60-90 percet töltünk együtt. Keress bizalommal a lenti elérhetőségeimen keresztül!

Csoportos foglalkozások

Az emberek kihívásai változatlanok: az emberi kapcsolatok megoldatlansága a legfőbb nehézség.

4-6 fő együttes részvételével, alkalmanként 3,5 órában találkozunk és előre meghatározott témák mentén haladunk. Csoportban kedvezményes áron tapasztalhatod meg a közösség támogató erejét!

Merd kipróbálni, saját bőrödön megtapasztalni a közösség támogató erejét, ami véleményem szerint felbecsülhetetlen!



LEHETSÉGES TÉMÁK, MELYEK MINDEGYIKÉBEN VAN SAJÁT TAPASZTALATOM:


• Önismeret, önelfogadás, önbizalom, önbecsülés
• Időgazdálkodás, célkitűzés, célmegvalósítás
• Különböző női szerepek összeegyeztetése
• Kommunikációs készségek (EMK)
• Intenzív magányosságérzés
• Gyermeknevelés
• Mérgező szülők
• Anyaság

FORDULJ HOZZÁM BIZALOMMAL,

• ha emberi kapcsolataid megoldatlansága a legfőbb kihívásod,
• ha önismeretedben fejlődnél és ehhez támogatásra van szükséged
• ha nehézségekbe ütközöl céljaid meghatározásában és elérésében,
• ha önelfogadás, önbecsülés vagy önbizalom terén szeretnél változni,
• ha fontos számodra az együttműködés és egyenrangú viszonyokra törekszel,
• ha kisgyerek(ek)kel vagy otthon és ezt az időszakot - vitathatatlan szépségei mellett - kihívásként éled meg.


Rólam

Az önmagaddal való őszinteségben segítelek arra ráébresztve és abban a hitben megerősítve, hogy minden helyzetben van választásod és élheted az általad vágyott életet.

Tima Imola coach

2012 óta foglalkozom önismerettel, a saját tempómban haladva – mind egyénileg, mind különböző csoportokban. Kamaszkorom óta nagyon érdekelnek az emberek közötti kapcsolatok. Sokáig nem tudtam eldönteni, melyik irányba induljak az életben. Végül angol nyelv- és irodalom szakos bölcsész és tanárként szereztem diplomát 2008-ban és pályára is léptem rögtön, de a munka mellett folyamatosan fejlődni, tanulni vágytam. 2016-ban találtam rá a Coachingcentrum szakemberei által meghirdetett, az International Coach Federation kompetenciáira épülő 128 órás integrált BUSINESS ÉS LIFE COACH államilag akkreditált felnőttképzésre, amelyet nagyon lelkesen elkezdtem és sikeresen el is végeztem. A megismert irányzatok közül a tranzakció analitikus megközelítés áll hozzám a legközelebb, de az adott témával kapcsolatban mindig több eszköz közül választom ki a legmegfelelőbbet. Eddig több mint 450 óra tapasztalatot szereztem ügyfeleim által, egyéni folyamatok során. Nagyon hálás vagyok minden egyes alkalomért – minden egyes találkozás során én magam is újabb és újabb felismerésekkel gazdagodtam.
A találkozások során abban támogatlak, hogy képessé válj megváltoztatni a hozzáállásodat, az érzéseidet egy adott helyzettel kapcsolatban. Ez még akkor is lehetséges, ha a jelenlegi körülmények változatlanok maradnak. A gondolatok és a hozzáállás megváltozása viselkedésbeli változást tud eredményezni. Az utad során melletted leszek, a benned rejlő lehetőségek, képességek kibontakozását figyelemmel kísérem. Nekem számos kihívásommal kapcsolatban sikerült előrelépnem és változnom, és hiszem, hogy ez neked is sikerülhet!



Keress bizalommal!

Telefonszám: +36 70 284 5854
Email: toma.imola@gmail.com
Online találkozások: Messenger


Az alábbi űrlap kitöltésén keresztül is elérhetsz.

Név Email
Üzenet


Szechenyi 2020